AMIKOR LEHAJOLSZ

Amikor kegyelmeddel lehajolsz hozzám,

Kezd lassan derülni szomorodott orcám.

Ilyenkor tűnődök, s gondolkozok azon;

Mi vigasztalná szívem, mely fáradt nagyon?

A lelkembe világít tűzfényes arcod,

S csapongó szívemet alázatban tartod.

És míg várok Reád, nap mint nap, epedve;

Hajnalcsillag fénye hull az életembe.

Gerjeszd fel hát Uram, eltikkadt lelkemet,

Várakozásomra hozz bíztató jelet.

Add Igédet számba, és ez elég nékem,

Mert „szeretlek Uram, ó én erősségem.”

2OO2. október 6.