E hónap közepén
egy szerdai napon,
Szomorú hír
vonult végig a városon.
Hermann Árpád
elhunyt gyülekezetünkből,
Mint ahogyan egy
tölgy kidőlt az erdőből.
Előtte vasárnap
templom padján ülve
Együtt
figyeltünk az igehirdetésre.
Pár nap múlva
meghalt, így jött az üzenet,
Ami megsebezte
szomorú lelkemet.
Templomunkban
helye most már üres maradt,
Ám keze munkája
tovább is itt maradt.
Mert látjuk az
egyházi épületeket,
Melyek sok
mindenben őróla beszélnek.
Szolgálatát
gondnokként is felvállalta,
Munkájában
előttünk volt élő példa.
Évtizedekig
folytak építkezések,
Reménységben
munkálkodtak itt a hívek.
De fáradtság s
szorgalom minden hiába,
Ha nem nyugszik
azon Istennek áldása.
Hiába szép
templom s földíszített terem,
Ha nem szánt
volna meg isteni kegyelem.
Azok, kik
meghaltak és akik még élünk,
Építkezés közben
az volt reménységünk,
Hogy az Úr
lehajol, pásztorol bennünket,
Nem hagyja
magára gyülekezetünket.
2015. ápr. 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése