ENDRE EMLÉKÉRE

Nehéz most a szívem, bár írni szeretnék;

Visszaint nekem sok gyerekkori emlék.

Jó most gondolni a disznóvágásokra,

Hol együtt voltunk a rokonoknál sorba.

Iskolás utunkat megtettük egy trappba,

Mi volt a pár kilométer Kisrákosra?

Öröm volt, hogy az iskolába mehettünk,

Mert tudtuk, ott  embert faragnak belőlünk.

Mindig jó volt olvasnom Endre levelét,

Rábagyarmatról keltezett üzenetét.

Írta: „Elkészült a templom Szentgotthárdon,

Egy fényképet küldök róla hamarjában.”

Nem jönnek már tőle levelek ezután;

Élete lezárult szenvedések útján.

Gyorsan szállnak a futó évek felettünk,

Sajnos eggyel megint kevesebben lettünk.

Óh, fájdalmas halál, szíveket szorító,

Hitvest, gyermeket és rokont szomorító.

Aki felfakasztod bennünk a könnyeket,

Előled kitérni minekünk nem lehet.

Így végezi ezt be minden földi ember,

Egyszer a szív megáll, és többet már nem ver.

S ahogy a templomon üt a toronyóra,

Múló időt jelez – nem várt búcsúzóra.

Fiam jóvoltából – ahogy még tehettem,

Utolsó útjára én is elmehettem.

És ott hallhattuk az Igéből a szókat:

Hitről és örök életről muzsikálókat.

Az elhangzott gyászbeszéd és ének után,

Elindult a menet a koporsó útján.

Sírnál újra hangzott a lelkésznő szava,

Hogy: „elnyeletett a halál diadala.”

„Ezért nem kell nekünk kétségek közt élnünk,

Keresztfán nagy árat fizettek helyettünk!

S kik befogadják az Igét bízó szívvel,

Nekik élő reményt ad az élő Isten.”

A temetés után, ahogy ismerkedek,

Sokaknak az arcán könnyesek a szemek.

De, hogy a lelkünkben enyhüljön a ború:

A sírt befedte a sok virágkoszorú.

A nap is elbújt most néhány pillanatra,

Szelíd bárányfelhő ott fenn eltakarta.

Krisztus, te vagy napunk, a szívünk reád vár,

Hogy legyen lelkünkben egy kis reménysugár.

Hit, remény, mely túllát halál és gyász felett,

Hogyha a vég váratlan bekövetkezett,

És megláthatjuk, ki ÚR mindenek felett,

S megragadjuk a felénk kinyújtott kezet.

x x x

Kedves Erzsike! Megtettem, amit kértél.

Írtam verset elhunyt, szeretett Férjedről.

Tudod, itt a földön semmi örök nincsen,

Vigasztaljon meg a Mindenható Isten.

Budakalász, 2OO4. szeptember 7.