Bizony jó Izráelhez az élő Isten,
Azokhoz, kik tiszta szívűek mindenben.
De nekem már meghanyatlottak lábaim,
Kis híja, hogy el nem csúsztak lépteim.
Mert sokszor a kevélyekre irígykedtem,
És azoknak a jó szerencséjét néztem.
Nekik halálukig nincsenek kínjaik,
S halandók nyomorúságában nincs részük.
Ezért nyakuknak ékessége kevélység,
S fennhéjázó szavukban nincs egyenesség.
És mondják: Mit tudhatná ezt az Úr Isten,
S hogy van é a Magasságban értelem?
Hiába tartottam én tisztán szívemet,
És mostam ártatlanságban kezeimet:
Mert nyomorgattatom minden egyes napon,
És minden áldott reggel ostoroztatom.
Gondolkodom azon, hogy ezt megérthessem,
De oly nehéz dolog ez a szemeimben.
Mígnem bemenék az Isten szent helyébe,
S a kevélyek sorsa így lett értésemre.
Bizony síkos földön helyezted el őket,
És pusztaságokra vetetted ki őket,
Mind elpusztulnak majd egy szempillantásban,
Elvesznek, elenyésznek nyomorúságban.
Ha keseregne szívem és háborogna,
Akkor bizony balgatag s tudatlan volna.
De mily jó, hogy én mindenkor Veled vagyok,
Nagy kegyelem az, hogy jobb kezem fogod.
Tanácsoddal igazgatsz és oktatsz engem,
S azután dicsőségbe fogadsz be engem.
Kicsodám van nekem a magas egekben?
Náladnál egyébben már nem gyönyörködöm.
Szívemnek kősziklája te vagy, oh Isten.
Akik pedig tőled hűtlen elhajolnak,
Azoknak nevei porba irattatnak.
De én? Isten közelsége oly jó nekem,
Így vigasztalódik meg mindig a szívem.
Az Úr Istenbe vetem reménységemet,
Hogy hirdessem minden cselekedetedet.
Budakalász, l989. január 21.
Orbán László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése