Kedves Laci! Ma kaptuk meg leveledet,
És a hozzá csatolt gyönyörű versedet.
Szép volt benne az a szülői tisztelet,
Amely úgy ékesítette a rímeket.
Őszintén szólva azon kezdtem tűnődni;
Miért kellett verselésed abbahagyni?
Tán akadályoztak az élet gondjai?
Én nem tudom, ezt Te tudnád megmondani.
Ne vedd hízelgésnek, de elmondom neked:
Csodáltam Anyád iránti szereteted,
Mely hosszú versedet mindvégig átszőtte.
S olyan megható volt annak kicsengése.
De ami most engem mégis elszomorít:
Nem kellett volna abbahagyni verseid!
Írnod kellett volna, mind máig folytatva,
S most mehetnék hozzád képző-tanfolyamra.
Egy dologra, ha kérhetnélek Tégedet:
Használd fel te is a nyugdíjas éveket
Arra, hogy egy-egy verssel megörvendeztetsz.
Gondold meg, - számomra így is áldás lehetsz.
De már befejezem, s még el ne felejtsem,
Hogy a kedves Rózsi mamát is köszöntsem.
Tartsa az Úr rajta mindig áldó kezét,
Ne vonja meg tőle örök szeretetét.
Budakalász, l99O. február 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése