Emlékezzél Uram, mi esett meg rajtunk.
Tekintsd meg és lásd meg, miként gyaláztatunk.
Idegenekre szállt a mi örökségünk,
És mindannyian apátlan árvák lettünk.
Vizünket pénzért, s tűzifánk áron kapjuk,
Nyakunknál fogva hajtatunk, s nincsen nyugtunk.
Apáink vétkeztek, de ők már nincsenek,
És most mi hordozzuk az ő vétkeiket.
Veszélyközt szerezzük a mi kenyerünket
S bőrünk mint kemence, úgy megfeketedett.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban,
És a szűzeket Júda városaiban.
A fejedelmeinket felakasztották,
És az ifjak a kézi malmokat hajtják.
Fahordásban botlanak el a gyermekek,
S a vének a kapuból már mind eltűntek.
Megszűntek nálunk énekelni az ifjak,
Oda van örömünk, s hordozzuk gyászunkat.
Elesett a mi fejünknek koronája,
Ezért beteg a szívünk, s nincs újulása.
Ezekért homályosodtak meg szemeink,
És sóhajtozunk a Sionnak hegyéért,
Hogy elpusztult, s azon most rókák futkosnak.
De Te Uram Isten örökké megmaradsz.
Miért feledkezel el rólunk örökre?
Miért hagysz el minket oly hosszú időre?
Téríts vissza magadhoz és visszatérünk;
Újítsd meg a mi napjainkat minékünk.
Mert bizony-bizony megvetettél most minket,
Megharagudtál, - de ne vess el bennünket.
Budakalász, l989. július 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése