Itt van a szép tavasz, és zöldel a határ,
S visszajött hozzánk a fülemüle madár.
Fel is zendült már a muzsikáló dala,
Amiképpen fel száll szívünk áhítata.
De Lajos, mi nem hallhatjuk a Te dalod,
Melyben a szívedet szórod, s osztogatod.
Miért nem szólal meg fülemüle dalod,
Vagy ez lenne talán a Te akaratod?
Tudjuk, - amennyire ismerhetünk Téged,
Hogy közre játszik ebben a szerénységed.
És ezért a költeményeidet most már
Nem is nagyon hozza sem újság, sem naptár.
És így, csak „vetés és aratás” idején
Ébred fel szívünkben a bíztató remény,
Hogy lesz verseidnek méltó folytatása,
S kinyomtatva kerül szobánk asztalára.
S belénk fog vésődni annak minden sora,
Mint fülemülének tavasszal a dala.
Bizony a kis madár is tudja és érzi,
Hogy a dalával a Teremtőt dicséri.
De Te e madárkánál is jobban tudod,
Hogy áldásunkra miért lehetett dalod.
Azon kívül, hogy versed buzdít és nevel,
És nem lefelé vonz, de felfelé emel.
Mert központi témád az ősi Biblia,
És a bibliából „az embernek fia”
S ott fönn a csúcson a nagypénteki kereszt,
Ahonnan elhangzott, hogy „elvégeztetett.”
S hogy életet nyertünk, annak nagy az ára,
Mert Jézusnak került kínos halálába.
És ezért nem szabad hálátlanul élnünk,
Mert porsátorunkat hamar le kell tennünk.
Akik ezt hiszik, a keskeny utat járják,
Mint olyan emberek, kik Urukat várják.
Mert Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért,
S feltámasztatott megigazulásunkért.
S járhatunk sokfelé, hegyen-völgyön át,
„Egy út vezet mennybe, s az golgotán visz át.”
Megírtad mindezt, kegyelemből tehetted,
Miközben szálltak az évek is feletted.
De ha a külső ember kopik és romol,
A belső emberünk napról-napra újul.
Örvendez az isteni ígéreteknek,
Melyet az Úr ígért az őt szeretőknek.
Ti hogy vagytok Testvér? – magunkról csak annyit,
Hogy mi jobban vagyunk, mint azt érdemeljük.
Esküvőnkkor megfogadtuk intelmedet,
Hogy „egyszerre ketten ne legyünk mérgesek.”
De most már az írást abba kell, hogy hagyjam,
Mert késő este van, leteszem a tollam.
Hogyha e levélben nem lenne üzenet,
Kössön össze mégis az örök szeretet.
Lenne kedvem írni még többet s kedveset,
De úgy érzem, ennyire kaptam ihletet.
Innen Kalászról mások is köszöntenek,
Én ezzel búcsúzom: Sálem – béke veled.
Itt van a szép tavasz, s virágtól pompázik,
Boldogan énekel az égi madár is.
Vedd fel a lantodat kedves hív testvérünk,
S keltsed fel a hajnalt, és a tavaszt nékünk.
Budakalász, l988. április 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése