LEVÉL NAGYNÉNÉMNEK

Kedves Irma Néném! Illene rád nagyon,

-          Mert megáldattál az Istentől gazdagon, -

Hogy rólad sok szépet, s minden jót regéljek,

Mert méltó lenne hozzád minden dicséret.

Bár a dicséretet el is hallgathatom,

Helyetted az Alkotódat magasztalom,

Hiszen végső soron mindent Tőle kaptál,

S így a kapott kincsből másoknak juttattál.

Sokszor előttem vagy, mint egy kedves rokon,

Amióta csak az eszemet tudhatom.

Kis gyermek voltam, s hozzánk búcsúra jöttél,

Emlékszem, rólam fényképet készítettél.

Kedves szüleidet már rég elvesztetted,

Később Bátyádtól is búcsút kellett venned.

A Lelkész elmondta a temetésnél:

„Minta volt előttünk ez a két jó testvér.”

S az már a régi Rákosi rezsim bűne,

Hogy nem volt felhőtlen életednek ege.

Mert vidékre deportáltak benneteket,

S ott búsan ettétek szűkös kenyeretek.

De ahogy a napnak megvan a járása,

A ti sorsotoknak is lett virradása.

Visszajöttetek a családi fészekbe,

Mint a madár megtér az ősi berekbe.

S tudtam, ha Pankaszból Viszákra ballagok,

A fenti fészekre én is számíthatok.

Azok a szép órák felejthetetlenek,

Amelyeket együtt tölthettem veletek.

De a szép órákat úgy beárnyékolta,

Mikor Antal sógor hozzám szólt, s ezt mondta:

„Laci! Én nem sokáig leszek köztetek,

Nagyon beteg vagyok, érzem, hogy elmegyek.”

S mely még lehangolóbb az elrepült szónál,

Nem sok idő múlva özvegyen maradtál.

S ami ezek után belőled még tellett,

Erőd összeszedted ahogyan csak kellett.

Oly sokat dolgoztál, és nagy gyászod mellett

Szinte három ember testesült meg benned.

Első emberként a réteket kaszáltad,

Másik emberként a barázdát szántottad.

S harmadik emberednek is ki volt szabva,

Hogy főzzön, mosson és takarítson néha.

Ily nehézsége volt özvegy életednek,

És már a húrok is pattanni készültek.

De mintha egy könyvben meg lett volna írva,

Fiad közbelépett, s kérlelve ezt mondta:

„Drága Anyám! Isten szerelmére kérlek,

Ne turkáld örökké ezt a poros földet.”

„Dolgoztál eleget és legfőbb ideje,

Hogy rá szánjad magad egy könnyebb életre.

Ami azt illeti nálunk is ellakhatsz,

Így unokáiddal többet foglalkozhatsz.”

Nem haboztál sokat, Lacit meghallgattad,

És a gazdaságot végleg felszámoltad.

Hallottam azóta, - ezt mondta saját szád:

Hogy mindig ott vagy most is, hol szükség van rád.

Adja az Úr Isten – s ha majd szólít szava –

Legyen te részed az ígért örök haza.

S ha akkor megállhatok ravatalodnál,

Könnyek közt ezt mondom: nemes szívet kaptál.

Budakalász, l988. október 22-23.

Orbán László