SZÜLŐFALUM

Gyermekkoromban egy bölcs néni mesélte;

Mikor életének ő kezdetét élte

Volt Lugos-pusztánál egy kisinyke víz-ág,

Majd pár ház mellé épült, s ebből lett Viszák.

Ebben a faluban én nem sűrűn járok,

Mivel gondolatban úgyis ide szállok.

Most sétálok az utcáin lenek s fönek,

Szinte beszélnek nekem a régi kövek.

Mikor ide, e kis faluba beértem,

Vágytam látni, kiket régebben ismertem.

De rájuk már elég nehezen találok,

Kint lelem őket, ha temetőben járok.

Oly szívesen élvezném a csendet itten,

De verébszó töri azt meg mindenünnen.

Bár ő, dalával nem nagyon ékeskedik,

Egy nótája van csak, csirip, csirip, csirip.

Milyen aranyos ott a fán a kis cinke,

Ahogy ártól-ágra halad énekelve.

Az csendül ki vidám, üdítő dalából,

Övé lesz a rovar, minden gyümölcsfáról.

A faluban azt beszélik mostanába’

Kihal Viszákról az  Orbánok családja.

Pedig pár Orbán legény hajdan itt lakott,

S ezt a fenti nevet, csak öcsém hordja most.

Viszák község termőföldje elég sovány,

De még sincs anyagiakban itt nagy hiány,

Mert a fehérnépek dolgoznak serényen,

Az erős férjekkel mindig egyetemben.

A föld sovány és ebből az következik,

Hogy a borszőlőt itt nem nagyon termelik.

De tizedrendű dolog, hogy van-e jó bor,

Mert a vizet issza koma és a sógor.

Ide jár fészkelni évenként a gólya,

Vissza vágyik mint a falu őslakója.

Kelepel fönt a fészkén, úgy ahogy szokta,

Közel van az erdő, hűen visszhangozza.