Drága Irma Néném! Most reád gondolok,
Megkaptam leveled, s arra válaszolok.
Fogytán van az erőnk, testünk már megkopott,
Benned a szeretet soha el nem fogyott.
A szép napok között, s néha annyi bajban
Hű rokon maradtál szélcsendben, viharban,
S rokoni érzésünk oly őszinte lehet;
Te is kiöntheted előttünk lelkedet.
Ha jött mindenszentek, s közeledett a tél,
Elhalt szüleinkre koszorút kötöttél.
S tetted minden évben, - bizonyság ez neked –
Sír sem zárhatta le példás szereteted.
Noha már idős vagy; nem vagy felesleges,
Még tetteket vállalsz, és ez igen helyes.
Írtad, hogy nem régen Csödében is jártál,
Ilus mama helyett gazdaasszony voltál.
Ahogy korosodtunk, sok minden elmaradt,
Mi csak ápoljuk a rokoni szálakat.
Mind azt ami nemes, s amely nem mulandó,
Ami csak szép lehet, örök, maradandó.
Budakalász, l992. március 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése