BÚCSÚZUNK

„Ideje van az ég alatt minden akaratnak.”

Eljött most ideje a búcsúzásunknak.

Jó volt együtt eltölteni néhány évtizedet,

Meghitt órákat, hogy velünk törődhetett.

Amíg itt szolgálhatott közöttünk évről évre,

Nem volt felhőtlen az életének ege.

Beárnyékolta azt Férje hosszú betegsége,

Amelynek azután halál lett a vége.

Ez megváltoztatta élete további sorsát,

És segítségül hívta Megváltó Urát.

Isten Igéjéből azt az útmutatást kapta,

Hogy három gyülekezet gondját vállalja.

El is kezdte aztán az ügyek intézésével,

Nő létére ugyan, mégis erős kézzel.

Munkájával a gyülekezetek nem sorvadtak,

Inkább némely helyen előre haladtak.

Kezdetben énekkarunkat még Férje szervezte,

Szolgálatainkat hálásan figyelte.

A Psalmus nem volt közömbös Lelkésznőnk előtt sem,

Próbák előtt kérte: legyen velünk Isten.

Amit eddig említettünk, mindaz a múlté már,

Egy emlékkosár, hová lelkünk visszaszáll.

De most tekintetünkkel már a jövőbe nézünk,

Lelki szemeinkkel új utat szemlélünk.

Figyelünk a mozdíthatatlan Fundamentumra!

Egyedül Benne van szívünknek oltalma.

Pásztorolja az Úr Jézus, ki bő áldást adhat,

Énekkarunk ennél nem kívánhat jobbat.

Így nem fog elcsüggedni, ha meglepné a magány,

Hívő az Urában mindig békét talál!

„Akik Istent szeretik, minden a javukra van.”

Nehézségek közt is élhetnek gondtalan.

Igyekeztünk érzésünket csokorba gyűjteni,

Amit írtunk, szeretetünk virágai!

Hisszük, lélekben ezután is együtt maradunk,

Így hát igazában nem is kell búcsúznunk!

2OO6. Pünkösdjén