ISTENÉ A HÁLA

Kétezeröt eljött, Istené a hála,

Szép nap kelt fel ránk, mely sok szív régi vágya.

Vissza-visszanézünk most a megtett útra;

Mennyi minden történt évtizedek óta.

Sokszor emlegettük – van itt egy hármasság.

Pomáz, Kalász és Csobánka-i Társegyház.

Kalász – idők múltán új helyzetbe jutott,

Így a közelmúltban önállóvá vállott.

Ez utóbbit nem mondtuk ki könnyű szívvel,

Hiszen elhordoztuk egymást szeretettel.

Ha netalán álltunk vitás kérdés előtt,

Jó volt megtalálnunk a közös nevezőt.

Legyen a szívünkben most a hála hangja,

Jóllehet, testvérek válnak el búcsúzva!

Köszönetet mondunk volt Lelkészeinknek,

Hogy bennünket igaz mezőkre tereltek.

A következőket,  mit Istentől kérünk,

Ő maradjon tovább a mi menedékünk.

Ma itt áll előttünk egy szép parókia,

Mely mindnyájunk előtt megint egy új csoda.

Imádkoztunk buzgón, hogy ez felépüljön,

Sok fáradtság után otthonná szépüljön.

A lelkünkben forgattuk az örök Igét:

„Ne hiába fáradjanak az  építők.”

És a Lelkész-család, kit ide küld Ura,

Jól érezze magát ebben az otthonba.’

S melyről itt a múltban több Lelkész álmodott;

E szent óhaj mára valóra válhatott!

Hajdan itt három református család élt;

Kalászon azóta sok minden jó történt.

Ezért is egyedül Istené a hála,

„A mienk pedig az orcánk pirulása.”

Itt befejezhetnénk, de van még egy tisztünk,

Hogy a kedves Lelkész-családot köszöntsük.

Isten hozta közénk apraját és nagyját.

”Fordítsa feléjük az Úr az orcáját.”

Áldja meg őket, s míg csak felkel a nap

Isten országáért munkálkodhassanak.

Hintsék az Igét, s ha áldásesők lesznek,

Az elvetett magok szárba szökkenhetnek.

Összegezve mindent, ünnepelni jöttünk.

Magasztaljuk Istent, szívünkben örvendünk.

Gyülekezetünkben hálákat fakasztott,

Melyre a lelkünk is őszintén vágyódott.

Zendüljön most szánkon dicsőítő ének

Az egek URÁNAK, Menny, s Föld Istenének.

Hangozzék a zsoltár, szálljon fel zsolozsma,

Mert: „Te benned bíztunk eleitől fogva.”

2OO5. szeptember 18.